Fiaink 10-ek lettek Lisszabonban

 Csapat-EB Lisszabon 2014.09.27

A vártnál jobban teljesítettek a helyosztókon fiaink a lisszaboni csapat EB-n. Először azért álltak asztalhoz, hogy eldöntsék, a 9-12. hely közül melyikre pályázhatnak. A görögök legyőzésével nem csak az ellenfelet, hanem még a csapatvezetést is meglepték. Lengyelországgal szemben azonban alulmaradtak, és ezzel a 10. helyen végeztek. De nézzük a történteket sorjában.

Jakab János és Kosiba Dániel mellett most az EB-n először szereplő Lakatos Tamás lett a harmadik csapattag. A görögök ellen mindjárt ő kezdte a játékot. Konsztantinosz Papageorgiu-val fej-fej mellett haladtak, de az ötödik szett hajrában Tamás teljesített jobban, így végül 3:2 arányban legyőzte görög ellenfelét.

Jakab János első játszmája meglehetősen szorosra sikeredett, de a végén ő örülhetett a 14:12-es győzelemnek. Anasztasziosz Riniotisz a folytatásban már nem nagyon tudott beleszólni a mérkőzés alakulásába, és János 3:0 arányban nyer. Ezzel már 2:0 arányban vezetett a magyar csapat.

Kosiba Dániel Panagiotisz Gionisz-szal került össze, aki jelenleg a 33. A világranglistán. Kosiba azonban igazi meglepetést okozott a görögnek a harmadik szettben, aki már 0:2-re vezetett, mert Dani 11:4-re verte. Kosiba a negyedik szettben is kiválóan tartotta magát, de végül Gionisz-nak 11:13-ra sikerült felül kerekednie. Ezzel meglett a görögök első, és utolsó győzelme.

Jakab János ugyanis nem sokáig hagyott reményeket a görög csapatban. Az első szettet még kicsit nehézkesen, 14:12-re hozta. Ezután már magabiztosan nyert kétszer is 11-6-ra, beállítva ezzel a 3:1-es végeredményt. Ez egyben azt is jelentette, hogy akár a 9. helyre is jók, amennyiben legyőzik a lengyeleket.
A lengyelek elleni mérkőzés is meglepetéssel kezdődött, miután Kosiba helyett beálló Pattantyús Ádám 3:2-re legyőzte Jakub Dyjas-t. Nem volt egy könnyű meccs. Ádám az első szettet el is veszítette, de aztán hozta a következő kettőt, és átvette a vezetést. A lengyel fiú azonban gyorsan kiegyenlített, nem is akárhogyan: 2:11-re szinte kiütötte Ádámot, akinek a negyedik játszmában szinte semmi nem jött össze. Az ötödik játszma végén mégis mi örülhettünk a győzelemnek.

Lakatos Tamásnak Robert Floras jutott, akivel meglehetősen szoros szetteket játszott. Az elsőt 12:10-re, a másodikat 11:9-re sikerült hoznia Tamásnak. A harmadik elment ugyan 14:16-ra, de a negyediket 11:9-re nyerte, így már 2:0-ra vezettünk a lengyelek ellen.

Ellenfelünk azonban több győzelmet már nem engedett a magyar csapatnak. Igaz, Jakab Jánost és Lakatos Tamást is csak öt szettben sikerült legyőzniük. Hiába sikerült Jánosnak 2:0-ás hátrányból kiegyenlítenie, a végjátékban, mindkét esetben, a legyelek voltak a jobbak. 2:2-re alakult a mérkőzés állása.
Következet a Pattantyús Wang Zeng-yi összecsapás, ahol a „lengyel” játéka már előre jelezte, hogy meg kell elégednünk a tízedik hellyel. Ádám már az első szettben 5:11-re kikapott. A következő játszmát Ádám elcsípte ugyan 11:8-ra, de kétség nem fért hozzá, hogy ellenfele jobban játszik. Ezt bizonyította a következő két játék eredménye is, amelyekben Ádám 2:11-re és 4:11-re kapott ki.

Összességében elmondható, hogy mind a női, mind a férfi csapat az EB felső osztályban maradása egy pillanatra sem volt veszélyben. Sőt, megszerezték a jogot, hogy az először 2015-ben, Bakuban megrendezésre kerülő Európai Játékokon indulhassanak. Remélhetőleg ez az európai „kisolimpia” a mi sportágunknak is ad egy jókora lökést,és újra népszerűvé válik a gyerekek körében Magyarországon is.

Mi minden esetre ezen dolgozunk, és várjuk a fiatalok jelentkezését.