ormai-laszlo-korszeru-asztaliteniszezes.png

Az asztalitenisz sportot szerető versenyzők és edzők nevében mondunk köszönetet, hogy Dr. Ormai László letölthetővé tette az 1987-ben megjelent Korszerű asztaliteniszezés című könyvét, amely nem csak a magyar asztalitenisz edzőképzés anyaga, hanem a sportág elsőszámú szakkönyve is.

Mivel ehhez az alapműhöz még antikváriumokban sem lehet hozzájutni, a szerző elérhetővé tette az egész könyvet pdf formátumban a MAOTSZ honlapján. 
Az alábbi gombra kattintva elérhető a letöltés helye a MOATSZ honlapján:

Dr. Ormai László: Korszerű asztaliteniszezés - az asztalitenisz edzőképzés anyaga

Dr. Ormai László, a Statisztika asztaliteniszezőinek vezetője, a Magyar Edzők Társaságának elnöke, a Magyar Asztalitenisz Szövetség tiszteletbeli elnöke a Magyar Olimpiai Bizottság érdemérmének tulajdonosa. Nem véletlenül, hiszen olyan világhírű játékosokat nevelt, mint Póta Georgina, Tóth Krisztina, Magos Judit, Wirth Gabriella, Kisházi Beatrix, Molnár Zita, Fazekas Mária vagy Oláh Zsuzsa. Vezetése alatt a Statisztika 25-ször nyert BEK-et és EK-t, megszakítás nélkül, 39 éven keresztül nyerte a magyar bajnokságot. Dr. Ormai László kiválóan felkészült, nemzetközileg elismert asztalitenisz szakember. A korszerű asztaliteniszezés című könyve mellett több szakkönyvet is írt a pingpongról.