Ecseki-Nandor.jpg

A 2012-es Pest megyei ifjúsági és felnőtt bajnokság a nagykátai sportcsarnokan került megrendezésre. Ideális hely egy ilyen versenyhez. Kár, hogy a női mezőnyben kevés volt az induló, amit nem magyaráz az sem, hogy ugyanebben az időpontban rendezték a Utánpótlás Budapest Bajnokságot az Ormai Csarnokban, Budapesten. És mivel a fiúk csak vasárnap kerülnek sorra, közülök többen álltak asztalhoz, mint a lányok.

Az ifjúsági selejtezőkben még szinte házi meccsek folytak. Kis Tamás, Sós Tibor, T. Kiss Tamás és Török Anna is másodikként jutott tovább a főtáblára. Takács Lászlónak és Tóth Istvánnak ez most nem sikerült, ők már a selejtezőkben kiestek. A kevés leány versenyző miatt összevonták a fiú és a leány kategóriákat, így lehetőségem nyílott a későbbi ifjúsági megyebajnok Ecseki Nándorral - a magyar ifjúsági fiú ranglista negyedik helyezettjével - játszani. A főtáblán a dunaharaszti fiúk szoros, többször is ötszettes mérkőzéseket vívtak, de a mezőny most erősnek bizonyult, így sorban valamennyi versenyzőnk elbúcsúzott, mielőtt a négyes döntőbe kerülhettek volna. Az ifjúsági lányokat - természetesen - külön is díjazták, ahol megszereztem a megyebajnoki címet.

A Budaörsi SC szép számú versenyzővel érkezett, köztük két női élsportoló is nevezett a felnőtt női „A” kategóriába. Mint számomra később kiderült Szvitán Krisztina az Extra ligában játszik, Gajdos Borbála pedig 46. a felnőtt női ranglistán. Mivel velük is szerettem volna játszani, elfogadtam a felkínált lehetőséget, hogy nevezzek be ebbe a kategóriába is. Élmény volt velük a játék, de még nagyobb megtiszteltetésnek éreztem, hogy a dobogón melléjük állhattam.

Pest megyei ifjúsági fiú bajnokság:

 

  • I. Ecseki Nándor - Budaörsi SC
  • II. Vágó Péter
  • III. Török István - Nagykőrös Petőfi DSE
  • Sós Péter - Nagykőrösi Petőfi DSE

 

Pest megyei ifjúsági leány bajnokság:

 

  • I. Török Anna Dunaharaszti MTK
  • II. Faragó Evelin - Nagykőrösi Petőfi SE

 

Pest megyei felnőtt női „A” kategória:

 

  • I. Szvitán Krisztina - Budaörsi SC
  • II. Gajdos Borbála - Budaörsi SC
  • III. Török Anna - Dunaharaszti MTK

 

Pest megyei felnőtt női "B" kategória:

 

  • I. Török Anna - Dunaharaszti MTK
  • II. Iván Istvánné - Nagykőrösi Petőfi DSE
  • III. Zatykó Erzsébet - Nagykőrösi Petőfi DSE
  • Búzáné Gizella - Nagykőrösi Petőfi DSE

 

Az ifjúsági korú haraszti fiúk is megprobálkoztak a férfi "B" kategóriás mezőnyben, ahol Kis Tamás és Sós Tibornak is sikerült dobóra állnia. Ez a mezőny volt a legnépesebb valamennyi kategória közül a mai napon.

Pest megyei felnőtt férfi "B" kategóris:

 

  • I. Török István - Nagykőrösi Petőfi SE
  • II. Kis Tamás - Dunaharaszti MTK
  • III. Sós Tibor - Dunaharaszti MTK
  • Sós Péter - Nagykőrösi Petőfi SE

 

 
A ifjúsági fiú páros bajnoki címért 5 csapat állt asztalhoz, amelyből három volt a DMTK-é. A Tóth István–Török Anna kettős egy nagykőrösi ellenfelet kapott, akiken könnyedén túljutottak, míg a T. Kiss Tamás–Takács László duót a későbbi győztes, a nagykőrösi Soós Péter–Török István ütötte el a továbbjutástól. Szépen és okosan játszottak a mieink, de egy szettgyőzelemnél többre nem futotta. A második körben Kis Tamás és Sós Tibor a Tóth István-Tötök Anna kettőst búcsúztatta sima, 3:0 arányban. A döntőben így a mi legjobb párosunk a nagykőrősiekkel került szembe, akikkel rendkívül izgalmas, kiélezett küzdelemben végül 3:2 arányban legyőzték a mimeinket.

Pest megyei ifjúsági fiú páros:

  • I. Török István-Soós József - Nagykőrösi Petőfi SE
  • II. Soós Tibor-Kis Tamás - Dunaharaszti MTK
  • III. Török Anna-Tóth István - Dunaharaszti MTK
  • Kiss Tamás-Takács László - Dunaharaszti MTK
 
 
Összességében egy jó hangulatú verseny volt, ahol nagy játéktudású versenyzőkkel is megmérkőzhettünk. Remélem lesz még részem hasonlókban. Az is jó lenne, hogyha ezek a korábban rangos versenyek visszanyernék régi jelentőségüket, és sokkal több Pest megyei sportoló venne részt rajtuk.

Tudósító: T. Anna

{itpsharepoint}