• Pest megye I/BC Dél
    DMTK IV.
  • Pest megye I/BC Dél
    DMTK VI.

A DMTK asztalitenisz szakosztály csapatbajnoksággal kapcsolatos stratégiáját nem csak az első csapat NB II-ben való indulása bolygatta meg. Az I/B és az I/C osztály összevonása – amelyben sok logikát nem láttunk – például lehetetlenné tette az esetleges feljátszásokat, és így a játékoskeret érdemlegesebb kihasználását is. Mert betegség, vagy más okból való hiányzás nagyon megnehezítette a szervezést hétről hétre. Az elmúlt két esztendő pedig megtizedelte a játékosok számát és sokaknál a várt a fejlődés lehetőségét is. Nem beszélve arról, hogy a gyengébb játékerőt képviselő csapatok számára a túl erős ellenfél nem volt éppen motiváló tényező, ahogy az erősebb csapatok számára sem volt élmény a sokkal gyengébbek ellen játszani. Márpedig a mezőnyben így jócskán található olyan játékos, aki korábban akár több osztállyal is feljebb szerepelt.

Az eredeti felállásban a IV. és az V. csapatnak is az lett volna a feladata, hogy a következő évadban újra kettéváló két osztályból az I/B-be vigyék a csapatokat. Ezért is lettek külön csoportba nevezve. Míg a IV. csapat az I/BC Közép csoportjában indult, addig a DMTK V. az I/BC Dél-ben. Az első három csapat átszervezése következtében azonban mindkét csapat elvesztette az első emberét.

Az I/BC Dél csoportban a DMTK IV. (Szécsi Kristóf, Váradi Gergő, Blaskovits Bence, Kempf András) Sós Tibor vezetésével még ebben az összeállításban is esélytelennek tűnt a második helyre. Sós Tibi két mérkőzéséről való hiányzása után azonban már csak az ötödik helyre volt elég a csapat játékereje. Bár az összegyűjtött pontok száma azonos a harmadik és a negyedik helyen álló csapatok pontszámával, sok esélyt nem látunk az előre lépésre.

Az V. csapat (Barbulszki Borisz, Nagy Gábor, Takács László, Leéb Tamás) vezetését az átszervezést követően Rácz-Jankó Csaba vette át. Az elején még így is jól rajtoló játékosoknak azonban összejött egy váratlan vereség és egy hazai pályán nagy nehezen kiharcolt döntetlen. Ennek következtében a második helyett a még mindig előkelő, de a feljutáshoz már nem elegendő harmadik helyen végeztek az őszi fordulóban.

Gondolom, sokak számára érdekes elképzelés volt a lányok külön csapatba szervezése. Ennek elsődleges oka az volt, hogy az elvégzett edzésmennyiséggel csak ritkán jutottak csapatbajnoki mérkőzésen való részvételhez. Versenyek és mérkőzések hiányában azonban nem lehet rutint szerezni.

Az eredeti felállásban Török Anna örömmel vállalta volna a csapatban való szereplést és annak vezetését. Mindezt annak ellenére, hogy játékereje inkább az I/A-ban való szereplését támogatta volna. (Természetesen továbbra is játszhatott volna a Vecsési SE NB I-es női csapatában.) A magánéletében bekövetkezett változások miatt azonban a szakosztály búcsúzni kényszerült tőle. A Bakó Jázmin, Kovács Dorina, Kriszt Klaudia, Török Réka, Vaskó Dóra csapat vezetését így Kovácsné Mester Ágnes vette át.

Bár, ahogy az várható volt, a lányokat többnyire lenullázták, azért voltak jó játékok és szép győzelmek is. Az utolsó fordulóban pedig a Szabó Pál Ceglédberceli DSE elleni győzelmükkel még csak nem is utolsóként végeztek!

Szerencsére a játékosok nem vesztették el lelkesedésüket, mi pedig továbbra is támogatjuk őket és nagyon drukkolunk nekik!

Edzésidőpontok

Csapatok csoportok 2021 22